↑ Return to Éves program

Előadások szervezése

Egyesületünk tudományos–szakmai jelleggel egyfajta önképzőkörként is működik, ahol lehetőség van az egyetemi oktatás keretein belül elsajátított tudás fejlesztésére, több gyakorlati ismeret megszerzésére. Meghívott előadók, valamint az egyetemi hallgatóság köreiből kikerülő fiatal kutatók ismertetik adott témával kapcsolatos álláspontjukat, amit beszélgetés követ.